Nem rég tartották Budapesten a Koreai Filmhetet, amelynek keretében 5 filmre sikerült jegyet váltanom; nagy örömömre! Kíváncsian vártam, hiszen magyar szemmel, füllel Dél-Korea (náluk csak Korea) rendkívül egzotikus ország, keveset tudni róla, hacsak nem vagyunk restek utána nézni.
A street fashion és általában a divat miatt engem különösen érdekel Dél-Korea (az alábbiakban Korea), és ha van időm el is merülök benne, ez a bejegyzés is erre hivatott.
Divat iránt érdeklődőknek nem mondok újat Milánó, Párizs, New York, London négyesével, akik bástyaként jelölik és egyben uralják ezt az iparágat – joggal. Azonban Koreában, az elmúlt nagyjából 30-40 évben lezajló komplex modernizálódás eredményeképp lassan ötödikként kezdik emlegetni Szöult is, legalábbis a high-fashion-t (haute couture) illetően.
Új városrészek, emancipálódás, nyitottabb, újító gondolkodás, külföldi tapasztalatok és sok egyéb tényező - amiről egész tanulmányt lehetne írni -, tette lehetővé a kultúrában elindított hullámot, amelynek Koreában neve is van: Hallyu. Szó szerint hullámot jelent és magába foglalja a K-pop-pal kezdődő trendet, amelynek most már a K-fashion is része. (Gondolom, a pár évvel ezelőtt, az egész világot meghódító Gangnam Style című dalt is mindenki ismeri - amelyet PSY-nek köszönhetünk -, és amely épp erre a modern és elit, Gangnam negyedben első generációsnak számító és már-már piperkőc, sznob fiatalokra reflektál, figurázza ki.)
Park Hoon 2021-es SWOT elemzése alapján (*marketing kifejezés, jelentése: erősségek, gyengeségek, lehetőségek, kockázatok vizsgálata) betekintést nyerhetünk a koreai divatipar jelen helyzetébe és talán választ is kaphatunk néhány kérdésre, pl. mit csinálnak ők másképp?
Erősségek – a koreai recept
A nagyjából 50 milliós országban évente közel 5200 diák végez dizájn szakon, így elmondható, hogy kétség kívül még arányaiban is rengeteg a tehetséges pályakezdő. A fiatalok rengeteg erőfeszítést tesznek, hogy kijussanak külföldre, leginkább a fejlett nyugati országokba és a divatfővárosokba, hogy minél több tapasztalatot szerezzenek, dolgozzanak és ugyanakkor inspirálódjanak; ugyanakkor nem céljuk az emigráció, a felhalmozott tudást, szellemi tőkét pár év elteltével haza viszik Korába, hogy otthon hasznosítsák azt.
Számomra az egyik legizgalmasabb film a Filmhéten a Nora Noh-ról szóló dokumentumfilm volt, amely egy jubileumi kiállítás szervezésének keretében mutatta be Korea elsőnek titulált divattervezőjét (és akinek ruháival első koreaiként voltak tele a Macy’s kirakatai a 60-as években). A ma is élő és 85 évesen is alkotó divattervező rögös életútjából is fény derül arra az elhivatottságra és mély tudásra, precizitásra, amely a koreaiakat jellemzi. Rengeteg a képzett és 20-30 év tapasztalattal rendelkező ruhaipari szakember – szabó, varrónő, mintázó -, akik szigorúan kialakított minőségellenőrző rendszereknek megfelelően, manufaktúrákban teszik lehetővé a magas minőségű végtermékek előállítását.
Azonban nem csak a sokszor kritikusan fontos emberi munkaerő áll rendelkezésre ilyen „könnyen” Koreában, hanem a ruházat és kiegészítők gyártásához szükséges alapanyagok is, ráadásul jó minőségben. Ezzel nagy előnyt élveznek a globális piachoz képest, hiszen lecsökkentik az import áru mennyiségét, ami közvetlen költségcsökkentést és időmegtakarítást is jelent a beszállítói lánc folyamatában. Mindennek sajnos egy, a mai „trendre” negatív hatása is van, hiszen a gyorsan, könnyen, olcsón elérhető alapanyag, illetve a kiváló és szintén elérhető munkaerő igencsak kedvez a fast-fashion fenntartásának, ami tömeg- és túltermeléshez, és ezáltal nagy mennyiségű feldolgozhatatlan szeméthez vezet. (*A fast-fashion-ről is készül blog poszt.) Egy egész városnegyed képviseli a koreai fast fashiont manapság: Dongdaemun.
Tekintve, hogy a lánc egésze, kezdve a gyártóktól, a beszerzőkön, tervezőkön keresztül a viszonteladók és kiskereskedőkig az országon belül – sőt, általában pár kilométeren belül – zajlik, igen szoros és bizalommal teli a kapcsolat az egyes szereplők között; a jó munkakapcsolat pedig csak tovább erősíti a folyamatot.
Gyengeségek
A divatipar nehézségekkel szembesül, amikor a high-fashion piacára való betörésről van szó; a helyi piacot célzó és azon alapuló ipar egyenes következménye a hiányzó globális jelenlét, amelyet tovább fokoz a gyenge márka koncepciók, alsóbbrendűség a dizájnfejlesztésben. De mit is jelent ez? A külföldön inspirálódó fiatal tehetségek és márkák – szlenggel élve – mintegy „majmolják” az idegenben látottakat, így a tervezés színvonala megreked a nyugati látogatásokon és divatmagazinokon alapuló, azokat imitáló szinten, ellehetetlenítve nagy brand-ek kialakulását és a globális tér meghódítását.
Felmérések szerint a koreai divattervezés minőségi megítélése a nemzetközi piacon 22-48 %-kal elmarad az olaszhoz képest és a márkaimázs is fele olyan vonzó, mint az olasz márkáké.
Korea tehát kiváló, ha egyszerű, hétköznapi, praktikus ruházat tervezéséről és gyártásáról van szó, azonban elégtelenül teljesít, ha a léc magasabbra kerül. A prémium vonal továbbra is importtal kerül az országba, főleg Németországból, Olaszországból és Japánból eredeztetve.
Ugyan nagyszámú és nagy tapasztalattal bíró az iparban dolgozó képzett munkaerő, nagy részük - 82% - azonban 50 éves elmúlt, az újonnan végzett technikusok beáramlása viszont nagyon lelassult, tehát az utánpótlás hiánya itt is problémaként lép fel. Ahogy probléma az is, hogy ennek következtében a divatipari cégek romló tendenciában miniatürizálódnak; jelenleg 91%-ot (!) tesznek ki a 10 főnél kisebb vállalkozások, melyeknek viszont nincs sem erőforrásuk, sem kapacitásuk marketing tevékenység folytatására, amely viszont elengedhetetlen a globális kihívásokkal való megküzdésben; a tervezés, beruházás és erre irányuló tapasztalat hiányában, illetve az alábecsült nemzetközi piaci elemzések következményeként ezek a kis manufaktúrák nemzetközi érvényesülése gyakorlatilag lehetetlen.
